|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 29 találat | lapozás: 1-29 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Márton István 1999. június 20.Jún. 19-én Gyulafehérváron, a Római Katolikus Hittudományi Főiskolán dr. Jakubinyi György érsek hét ötödéves kispapot szentelt diakónussá: Bartos Csabát, Kádár Miklóst, Kovács Pétert, Márton Istvánt, Márton Józsefet, Szurkos Csabát és Veress Sándort. 20-án pedig nyolc végzőst áldozópappá. Az újmisések - Kelemen Ervin, Keresztes Zoltán, Kopácsi Ferenc, Kovács Attila, Nagy László Örs, Pál Ferenc, Simó Gáspár és Vass Nimród - megkapták segédlelkészi kinevezésüket. Az elkövetkező napokban szülőfalujukban-városukban mutatják be első ünnepélyes szentmiséjüket rokonaik, barátaik, ismerőseik körében, majd augusztus elsején megkezdik papi szolgálatukat a főegyházmegye különböző plébániáin. /Bereczki Szilvia: Papszentelés Gyulafehérváron. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./1999. november 20.Nov. 20-án a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartották az első olyan geológustalálkozót, amelyen zömmel székelyföldi szakmabeliek vettek részt. Boér Hunor muzeológus elmondta: mára a Székely Nemzeti Múzeum maradt az egyedüli határon kívüli magyar intézmény, amely folytonosan működik. Márton István a kolozsvári földtani kutató diákcsoport, a GEKKO tevékenységét és kiadványát vázolta. Wanek Ferenc, a kolozsvári Bolyai Társaság elnöke "megtűrtnek" nevezte a kolozsvári magyar nyelvű geológia-földrajz szakot. /Székelyföldi geológusok találkozója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 22./2000. február 8.A hármas testvértelepülés, Sárközújlak, Nagyszőlős és Fehérgyarmat képviselőinek megbízásából Márton István (Fehérgyarmat) összeállította a 2000-re szóló kulturális együttműködési tervezetet. A fehérgyarmatiak összesen 14 művészeti csoporttal rendelkeznek, a nagyszőlősiek a fúvószenekar műsorával, valamint a kistarnai román nemzetiségi együttes és a nevetlenfalui Aranykalász néptáncegyüttes közreműködését jelezték, Sárközújlak avasi táncokkal szerepel majd a közös rendezvényeken. Lesznek közös kiállítások is. A tervezet tartalmazza az évközi, települési rendezvények tervezetét is. /Sárközújlak: kulturális együttműködési tervezet. = Szatmári Friss Újság, febr. 8./2001. április 5.A Hármashatár Irodalmi Társaság /HIT/ ápr. 7-én Szatmárnémetiben tartja soron következő ülését. A Társaságot Kárpátalja, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megye alkotói hozták létre, azzal a céllal, hogy egymást jobban megismerjék, egymás alkotásait terjesszék és közös kiadványokat hozzanak létre. A Költészet a XXI. század elején című kerekasztal-beszélgetésen Kárpátaljáról jelen lesz Füzesi Magda költő és Zubánics László, a Beregi Hírlap főszerkesztője. Fehérgyarmatról jelen lesz Pásztor Csaba költő és Makai Béla író. /A Magyar Költészet Napja alkalmából. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 5./ Kilencéves fennállása során eddig csak Fehérgyarmaton szervezett találkozót az írókat, költőket tömörítő társaság, most viszont Szatmárnémetiben volt az ünnepi rendezvény. A költészetnapi találkozó keretében nyitották meg ezúttal a Szatmári Népi Alkotó Központ, valamint az Alkotóház Képzőművészeti Egyesület szokásos tavaszi tárlatát, "A tavasz színei"-t, ahol 31 Szatmár megyei képzőművész több mint száz művét állították ki. Az irodalmi találkozóra a művelődési ház könyvtártermében került sor. Köszöntőt mondott Elek György és Márton István, a Hármashatár Alapítvány kuratóriumának elnöke. Márton István kifejtette: a HIT-nek az irodalompártoláson kívül feladata az, hogy a határok leépítésének, az egymáshoz való közeledésnek a gondolatát erősítse a térség lakóiban. /A Hármashatár Irodalmi Társaság első ízben szervezett találkozót Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 9./2001. április 18.A kilenc éve Fehérgyarmaton létrehozott Hármashatár Irodalmi Társaság (HIT) első ízben tartotta kihelyezett találkozóját Szatmárnémetiben. A magyar-román-ukrán határ környékén élő - és alkotó - írókat, költőket és képzőművészeket magába ölelő társaság tagjai mindeddig a Fehérgyarmaton gyűltek össze. A mostani találkozó a társaság képzőművészeinek munkáiból rendezett kiállítással kezdődött. A jelenlévő művészek, alkotók bemutatkoztak a közönség előtt: Füzesi Magda, költő, Zubánics László, a Beregi Hírlap főszerkesztője, Beregszászról, Makay Béla magyarországi néprajzkutató, költő, Ortutay Zsuzsa, keramikus, Reskó György, festőművész, Bíróné Gáti Judit, képzőművész, Kádár Ferenc illetve G. Katona József, költők, Nagykárolyból valamint a HIT titkára, a Hármashatár Alapítvány elnöke, Márton István. A kerekasztal beszélgetés témája a XXI. századi magyar irodalom volt. /Írók, költők és képzőművészek a hármashatár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./2003. május 13.54,83 százalékos részvételi arányt jegyeztek az RMDSZ Csíki Területi Szervezete által máj. 11-én szervezett belső választáson. A területi szervezet tagszervezeteinek nyilvántartott taglétszáma 7474, a területi elnökjelöltre leadott szavazatok száma 4098, a szövetségi képviselőjelöltekre 4086, a területi képviselőjelöltekre pedig 4099. Az egyedüli területi elnökjelölt - Ráduly Róbert Kálmán tisztségben lévő elnök - 3770 érvényes szavazatot kapott, 256-on szavaztak ellene és 72 szavazat érvénytelen volt. A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) tagjelöltek közül a legtöbb szavazatot kapta Zsombori Vilmos - 832, Márton István - 718, Rafain Zoltán - 561, Hajdú Áron Péter - 479 és Nagy Benedek - 466. - Megtisztelő a figyelem, amelyet az emberek a belső választásokra fordítottak - mondta Ráduly Róbert Kálmán területi elnök. - Ez megerősít minket abban a hitünkben, hogy a közvetlen választások módszere az egyetlen járható út - szögezte le a képviselő. /Sarány István: RMDSZ belső választások. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 13./2003. május 14.Érvényes és érvénytelen. Több mint 50 százalékos volt máj. 11-én, vasárnap a részvétel a Csíki Területi RMDSZ által megszervezett belső választásokon. Nem úgy Háromszéken, ahol nagyfokú volt az érdektelenség a tagság soraiban. A 300 ezer magyar lakta Hargita megyében az RMDSZ-nek három területi szervezete van, a széki történelmi felosztást követve: csíki, gyergyói és udvarhelyszéki. Máj. 11-én Csíkszéken rendeztek állóurnás, titkos, közvetlen belső választásokat, s ezen újraválasztották Ráduly Róbert Kálmán parlamenti képviselőt a szövetség területi elnökének. Az RMDSZ a Szövetségi Képviselők Tanácsának csíki képviselőit is megválasztotta, körzetek szerint. Csíkszeredát Hajdú Áron és Nagy Benedek fogja képviselni az SZKT-ban. Felcsíkról Márton Istvánt, Alcsíkról Rafain Zoltánt, Középcsíkról pedig Zsombori Vilmost választották SZKT-tagnak. (Nagy jelölése és megválasztása sokakban megütközést keltett, ugyanis őt évekkel ezelőtt etikai vétség miatt - az RMDSZ tiszteletbeli elnöke ellen áskálódott - Csíkszeredában kizárták a szervezetből, s ezt az SZKT is megszavazta, ám senki sem tud róla, hogy valaha is rehabilitálták volna.) Kovászna megyében is két területi RMDSZ-szervezet van: a felsőháromszéki (Kézdivásárhely központtal) és a háromszéki (Sepsiszentgyörgy központtal). Az előbbi 31 településen, 34 szavazókörzetben bonyolított le részleges belső választásokat, ezen 3261 RMDSZ-tag, azaz a jogosult személyek 40,66 százaléka vett részt, így a választás érvényes. A háromszéki területen csak 2389 RMDSZ-tagot szavazott, a részvétel így 11,93 százalékos volt, a szavazás tehát érvénytelen. /Csíkszék-Háromszék. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 14./2005. április 4.Nem tűzték napirendre a kisebbségi törvénytervezet megvitatását az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának április 2-i marosvásárhelyi ülésén, ennek ellenére a legtöbb felszólaló érintette ezt a témát Az észak-erdélyi autópálya megépítésének tervét a testület egyhangúlag támogatta. Markó Béla RMDSZ-elnök határozottan kiállt az észak-erdélyi autópálya meg építése mellett. Az SZKT állásfoglalást is elfogadott az ügyben. Az SZKT és a Szövetségi Egyeztető Tanács együttes ülése megbízta Markó Bélát, hogy a parlament, kormány, a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt támogassa a Brassó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad–Bors nyomvonalon haladó autópályát. Kónya-Hamar Sándor képviselő a kisebbségi törvénytervezet kapcsán emlékeztetett, hogy az Európa Parlament külügyi bizottsága a Romániáról szóló jelentés védzáradékába foglalta a kisebbségi jogok betartásának kötelezettségét, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvére vonatkozóan. A politikus szerint Európában még soha nem figyeltek ennyire az erdélyi magyarságra, ezért ki kellene használni a lehetőséget, és a kisebbségi törvénytervezetben is tükröződnie kell annak, ami Brüsszelben történt. Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő szerint, a tervezetbe a szubszidiaritás fogalmát is bele kellett volna foglalni, emellett kötelezni kellett volna a települési autonómiatanácsok létrehozatalát. A politikus ezenkívül azt is kifogásolta, hogy nem tűzték az SZKT napirendjére a jogszabálytervezetet, ami a romániai magyar közösségre jellemző demokráciadeficitet tükrözi. /Borbély Tamás: Kiáll az RMDSZ az autópálya terve mellett. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./ Mózes Edith, a lap munkatársa szerint nagyotmondások jellemezték az SZKT ülését, volt aki a kisebbségi törvénytervezetet a „magyar narancshoz” hasonlította, vagy: a szövetségnek már nem RMDSZ kellene legyen a neve, hanem RMASZ vagy RMESZ, azaz az elitek vagy arisztokraták szövetsége, mások demokráciadeficitről beszéltek. /Mózes Edith: Markó Béla: A török kamionok kedvéért nem mondhatunk le Erdély jövőjéről. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 4./ Az SZKT-n az autópálya szükségességével mindenki egyetértett, a kisebbségi törvényről néhányan kritikus véleményt is megfogalmaztak, a hozzászólók többsége jelentős előrelépésként, vívmányként ünnepelte a jogszabály-tervezetet, és akadt, aki egyenesen ellenségként határozta meg azokat, akik ellenzik a törvény RMDSZ által kidolgozott formáját. Markó Béla kifejtette, hogy az RMDSZ betartja választási ígéreteit, az autonómiát vállalták, ennek érdekében kidolgozták a kisebbségi törvénytervezetet. Rámutatott: „furcsállva figyelem, hogy egyeseknek megint savanyú a szőlő, és attól félnek, hogy a törvény úgymond bebetonozza az RMDSZ-t, nem lehet bejegyeztetni egy másik szervezetet, és emiatt együtt kell maradnunk, és a végén még 2008-ban is meg találjuk nyerni a választásokat. Ennél nagyobb baj ne legyen, szőlő savanyúságán kesergő róka urak!” Kelemen Kálmán a Kereszténydemokrata Fórum vezetőjeként a konzultációt hiányolta a kisebbségi törvénytervezet esetében, de a különböző vezető funkciók betöltésekor is. Névváltoztatást javasolt, ha néhány ember döntésén múlik minden, jobb lenne, ha Romániai Magyar Elitszervezetnek vagy Romániai Magyar Arisztokrata Szervezetnek neveznék a szövetséget. Kónya Hamar Sándor arra hívta fel a figyelmet, az Európai Parlament két nappal ezelőtt korszakalkotó záradékot fogalmazott meg az erdélyi magyarság védelmében, ez politikai dimenzióváltást jelenthet, és oda kell figyelni rá – hangsúlyozta. ,,Hihetetlenül nagy áttörésnek” nevezte annak lehetőségét Varga Attila, hogy a nemzeti kisebbségek és az autonómia meghatározását az általuk megfogalmazott módon fogadja el a román parlament, ehhez képest másodrangúnak nevezte azt, ki, hogyan, mikor szervezi meg a belső választásokat. Toró T. Tibor szerint a tervezet kísérletet sem tesz arra, hogy felszámolja a kisebbségi társadalmon belüli demokráciadeficitet. Toró szerint a létrehozandó autonómiatanácsokat nem megyei, hanem helyi szinten kell megszervezni. Javasolta, a parlamenti képviselet illessze be az erre vonatkozó módosításokat. Mátis Jenő szerint a kerettörvény csak abban az esetben tölthető fel tartalommal, ha megalkotják a romániai magyarság statútumáról szóló törvényt. Javasolta, hozzanak létre egy bizottságot, amely szeptember 30-ig megalkotja ezt a jogszabályt. Az SZKT mindkét javaslatot elvetette, a Toróé kommentár nélkül maradt, Mátis azt a választ kapta, hogy a kisebbségi törvény alapján létrehozandó Nemzeti Kisebbségi Tanács feladata lesz kijelölni a törvényalkotó bizottságot. Az SZKT elfogadta a sepsiszentgyörgyi kezdeményezésű Nemzeti Szabadelvű Kör platformként bejegyzését, az új mozgalom a liberális frakcióhoz tartozik majd. /Farkas Réka: A kisebbségi törvény – ,,kicsi, savanyú, de a miénk”. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./Elmulasztotta napirendjére tűzni az RMDSZ kormányra lépéséről hozott operatív tanácsi döntés elfogadtatását a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Az SZKT és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) hétvégi marosvásárhelyi együttes ülésén csak Markó Béla politikai beszámolójában került szóba a kormányra lépés. A kormányra lépésről december 26-án döntött az RMDSZ Operatív Tanácsa. A szövetség alapszabálya szerint a döntést az SZKT következő ülésén, tehát most kellett volna szavazásra bocsátani. Az RMDSZ-en belüli demokráciadeficit szóba is került, és meg is mutatkozott a testületek ülésén. Frunda György például úgy tűzte szavazásra két nemrég kinevezett ügyvezető alelnök, Veress Emőd és Lakatos András tisztségében való megerősítését, hogy a két tisztségviselő nem kapott alkalmat a bemutatkozásra. Mátis Jenő emlékeztetett arra, hogy 1993-ban még az SZKT vitatta meg és fogadta el a kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetet. A mostani kisebbségi törvény tervezete viszont csak azt követően került az SZKT elé, hogy azt első olvasatban már a kormány is tárgyalta. A törvénytervezet olyanok is bírálták, akik korábban mindig kiálltak az RMDSZ vezetősége mellett. Kelemen Kálmán hiányolta, hogy nem volt lehetőség érdemi vitát folytatni a szövegről. Kifogására Borbély László válaszolt, aki úgy vélte, 13 év alatt mindenki kialakíthatta a véleményét az autonómiáról, úgyhogy szükségtelen volt több időt szánni a közösségen belüli vitára. Kónya-Hamar Sándor az Európai Parlament külügyi bizottsága múlt heti Románia-jelentésére figyelmeztetett, melybe azt is belefoglalták, hogy a magyar kisebbség védelmét a szubszidiaritás és az önkormányzatiság jegyében kell biztosítani. Úgy vélte, a törvény kevesebbet kér, mint az Európai Unió. A brüsszeli ajánlásra hivatkozva javasolta Toró T. Tibor is, hogy az SZKT bővítse a törvénytervezetet a helyi autonómiatanácsokra és a sajátos státusú településekre vonatkozó cikkelyekkel. Asztalos Ferenc nagy tévedésnek tartotta azt, hogy a törvényt az SZKT-nak kellene megvitatni. Verestóy Attila úgy vélte, aki a székelyföldi területi autonómiát is ebbe a törvénybe szeretné beiktatni, az olyan személygépkocsival akarna haladni, amire előzőleg rátettek egy úthengert. Az SZKT elutasította, hogy megvitassák az erdélyi magyar gazdák helyzetét. Az elutasítás elégedetlenséget váltott ki a jelen lévő gazdák körében. Márton István kijelentette, nincsenek olyan jó traktoraik, hogy Bukarestig mehessenek velük, de egy SZKT-ülésig csak eljutnak. /G. Á.: Hiányolt demokrácia. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 4./2005. június 12.Ne kívánd a másét! címmel írta Márton István a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újságban: „A nagyváradi vincés nővérek ingatlanjukat – a kommunista terror felszámolása után – hivatalos birtoklevelükkel igazoltan, kérésükre sem kapták vissza. Ami égbekiáltó, az az, hogy a jogos tulajdonos helyett a polgármester odaajándékozta a telket Regátból idehozott ortodox apácáknak… Ide építették kolostorukat megszámlálhatatlan ablakaikkal, szobáikkal… De hogyan? Miként? Főleg miből ebben az ínséges világban?” /Ne kívánd a másét! = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 12./2006. február 25.Csíkdánfalván a kultúrházban éves beszámolót tartott a Felcsík Kistérségi Társulás. Elfogadták a 2006-ra tervezett költségvetést. A jövő évi pályázati lehetőségekre való felkészülésről Márton István elnök tartott előadást. /Évi beszámoló a társulásnál. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 25./2006. december 8.December 8-án Sepsiszentgyörgyön megalakult a Szövetség Székelyföldért Egyesület. Eddig 30 Maros-, 37 Kovászna-, illetve 53 Hargita megyei önkormányzat fogadta el az egyesülethez történő társulási határozatot, melyek közül 25-öt támadtak meg a marosi és hargitai prefektusok. Demeter János háromszéki közgyűlési elnök köszönetét tolmácsolta azoknak a román képviselőtestületi tagoknak, akik szavazatukkal támogatták a Maros megyei határozatok elfogadását. Markó Béla RMDSZ-elnök emlékeztetett arra, hogy szeptember 23-án, a csíkszeredai székelyföldi polgármesterek találkozóján is elhangzott: Székelyföld létezik mint hagyomány, történelem, de valóságban ez az entitás még nem létezik csak megyékként, Kovászna, Hargita, Maros nagy része, valamint Brassó kis részeként. Markó kiemelte: „Az önkormányzatok nem tudnak megtenni mindent külön-külön, még megyénként sem, gazdaságfejlődési stratégia kell Székelyföldnek, de kultúrában, oktatásban, infrastruktúrában is közös koncepció kell”. Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ háromszéki területei szervezetének elnöke ismertette a Szövetség a Székelyföldért Egyesület (SZSZE) alapszabályzat-tervezetét. A jelenlévők elfogadták a testület alapító okiratát, majd megválasztották az SZSZE vezetőségét. Az első elnöki mandátumot Albert Álmos kapta, akit Benyovszky Lajos székelykeresztúri és Márton István csíkdánfalvi polgármesterek helyettesítenek alelnöki tisztségben. /Domokos Péter: Sepsiszentgyörgyön alakult meg tegnap a Szövetség a Székelyföldért Egyesület. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./ A székelyföldi önkormányzatok társulásával létrejött szervezet fő feladata, hogy kidolgozza Székelyföld egységes kulturális és gazdasági fejlesztési stratégiáját, konkrét fejlesztési tervek révén segítse a különböző autonómia-törekvéseket, és szorgalmazza a székelyföldi gazdasági fejlesztési régió létrehozását. /Megalakult a Szövetség a Székelyföldért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./2007. július 31.A napokban találkozott a Szövetség a Székelyföldért Egyesület vezetőségi tagjaival Sepsiszéken Iluis Maria de Puig európai parlamenti biztos Katalóniából, akit elkísért Komlóssy József, az európai tanács magyar delegációjának szakértője. Iluis Maria de Puig biztos látogatásának célja: anyaggyűjtés, egy, ez év szeptemberében előterjesztendő helyzetjelentéshez, amely a romániai gazdasági fejlesztési régiókról szól. Puig biztosnak az volt a meglátása, hogy a legjobb időben kezdődtek el a tárgyalások, mivel a szeptemberi jelentésében már megfogalmazódik a Székelyföld ez irányú érdekeltsége, és az Európai Parlament 2010-ben tűzi napirendre a gazdasági régiók helyzetét, és születik döntés. A beszélgetés során nyilvánvalóvá vált, hogy a székelyföldi autonómia megteremtésének egyetlen járható útja a székelyföldi gazdasági régió megteremtése. A mozgóurnás népszavazások még nem elegendőek. Meg kell győzni a Székelyföldön élő román értelmiségieket, hogy mindenki javára szolgál egy ilyen gazdasági régió. Puig biztos ígéretet tett, hogy kapcsolatot épít ki Katalónia és a Székelyföld között. /Márton István vezetőségi tag: Szövetség a Székelyföldért Egyesület bejegyzésének hatodik törvényszéki elutasítása után. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 31./2008. február 22.„A szórványban nincs gond a templomlátogatással, az itteni magyarok anyanyelvükhöz, hitükhöz egyaránt ragaszkodnak. Elvégre ez lehet a megtartó erő” – mondta Márton István plébános, aki két és fél éve szolgál a gödemesterházi római katolikus gyülekezetben. A román többségű falu Maros megyének Marosvásárhelytől legtávolabb eső közigazgatási egysége. Ma már egyre kevesebben hagyják el szülőfalujukat. A katolikusok száma 157, körülbelül ugyanannyi, mint 1882-ben, amikor Göde egyházi szempontból még Maroshévízhez tartozott. Nem elöregedő gyülekezet, a magyar óvodába már több mint tíz gyerek jár. A gödemesterházi magyar fiatalság mindinkább az egyház mellett találja meg a helyét. Számukra az ifjúsági órák jelentik a hétvégi kikapcsolódást. A fiatal plébános kínálta program olyannyira vonzó, hogy a 13 évestől a 27 esztendősig szinte minden gödei római katolikus fiatal begyűl a heti eseményre. Vasárnaponként mintegy hetvenen–százan jönnek el szentmisére, ami jóval meghaladja az ötvenszázalékos látogatottságot. Az évekkel ezelőtt lefestett és csak részlegesen letakarított falunévtáblán kívül szinte semmi jele a magyar–román viszálynak. /Szucher Ervin: Hátrányból kovácsolt előnyök. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./2008. március 15.Albert Ernő néprajzos a történész szerepét és tisztjét felvállalva, életművét, eddigi munkásságát egy szülőfalujáról szóló szép könyvvel koronázta meg: Csíkdánfalva és adatok a felcsíki hat faluról. A könyv több mint egyszerű falumonográfia. Mélyfúrás a székelység történelmében. Két kötetre tervezte a szerző ezt a monográfiát is, amelynek most az első kötetét lapozhatjuk. A könyv minden történelmi korszakot, mozzanatot érint, taglal. A helytörténeti munkák nagyon fontosak lehetnek a majdani nagy összegező könyvek megírásánál. Elismerést érdemel a falu szülöttje, Albert Ernő nyugalmazott tanár, néprajzkutató, akárcsak a közreműködő Ambrus-Mátyás Erzsébet és Márton István. /Ferencz Imre: Könyv Dánfalváról. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./2008. október 31.Három hónap alatt építette újjá megrongálódott templomát Palotailván a római katolikus gyülekezet. A hívek mellett a román összetételű önkormányzat is segített, a tanácsosok között egyetlen magyar nemzetiségű személy sem volt. Márton István, a kis római katolikus közösség beszolgáló plébánosa fáradtságot nem ismerve reggeltől estig ott volt az építőtelepen. Ha kellett, anyagot cipelt, létrára mászott, fűrészelt, szegezett, vakolt, tartotta a lelket az emberekben. Október 25-e eddig is piros betűs nap volt felső-marosmenti település, a palotailvai katolikusok naptárában, most viszont kettős ünnep volt, befejezték a helyreállítást. Márton István, a 104 lelket számláló szórványgyülekezet plébánosa elmondta, elégedett a hívekkel. A templomlátogatás 50 százalékos, amit sok pap megirigyelhetne. A fiatalok elhagyták a rendszerváltás után a községközpontot, így a faluban csak az idősek maradtak. 1970-ben a templom leégett, de gyergyóvidéki segítséggel a hívek hamarosan helyreállították. Állaga azóta annyira megrongálódott, hogy a pap a tatarozás helyett az utolsó pillanatban a bontás mellett döntött. A régi templomot egy nap alatt lebontották, három hónap alatt újat varázsoltak a helyébe. /Szucher Ervin: Templom három hónap alatt. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./2010. június 18.HongyagyákCsak úgy hüledeztem. Nem vagyok tv-rajongó. Igaz, a focié sem… Pedig 15-én kíváncsiskodva ültem a képernyőnk előtt. Déltájban meg akartam nézni a szlovák meccset, lássam a Fico-féle vb-csapatot. Kapcsolgattam jobbra-balra, meg előre és hátra, de mindenütt a bukaresti szócséplés eldorádójába ütköztem. Ugyanis számos csatornán ez volt beüzemelve. Végül úgy döntöttem, mégis maradok hazai pályán, a nálunk folyó bizalmatlansági indítvány megtekintését követem, ott, a hírhedt parlamentünkben, hongyagyáink becses társaságában. (Tisztelet a kevés kivételnek!) Sosem képzeltem, hogy ilyet is lehet onnan hallani... – de látni!? Hogy mégis miért maradtam erre hangolódva a tót focicsapat helyett? Mert parlamentünkben már javában, patakban folyt a kloakás guanó, egyik honfi szájából a másikba. Aztán a replika jogán vice versa. Hallhattuk, ki mit tett egyik kormányban zsebre, kiknek mit játszott át, milyen volt a közbeszerzés, milyen csalafinta, de mégis átlátszó összeköttetéseken keresztül... Szóval, amikor egyik mai miniszterünk – Radu Berceanu – pátoszbeszédét a hallgatóság felé teátrálisan tartotta éppen, a pulpitusra valaki egy rózsaszínű toalettpapír-tekercset felcsempészett. De olyan szemfüles sebességgel, a szállításügyi minisztérium monologizáló alfahímje észre sem vette, sem a vécépapírt, sem ennek tudatos, igen „tetszetős” célzatát… Szemrebbenés nélkül folytatta tovább. S ennek láttán döntöttem. Mégis maradok hazai pályán. Dél-afrikai világbajnokság helyett, mert e hangnemben ha folytatják, meglehet, nemsokára előkerülhet a kübli is… Az éjjeliedény mégsem került a pulpitusra, pedig nagyon vártam. Kiérdemelték volna egyes „kiválóságok” a szónoki emelvényen. Úgy rájuk borítva! Mert kiábrándító, igen elkeserítő vádaskodásokat hallhattunk. S ez egyáltalán nívó lenne? Hisz elképesztő, kiút nélküli világról tanúskodott az élő közvetítés… Még azt várják, hogy higgyünk nekik? Mégis, a lehangoló közvetítés után valami csak megmelengette lelkemet. A világnak bár egy parányi, de nekünk magyaroknak óriási értékű hírt közöltek a médiák. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése alelnökévé választotta Tőkés László erdélyi magyar képviselőt. Személyében a második magyar származású és az első román állampolgárságú alelnöke lett az Európai Parlamentnek. És erre mi büszkék lehetünk! Nem úgy a vonagló, jövőnket alakító bukaresti katyvaszra… Márton István Reggeli Újság (Nagyvárad) 2011. május 27.A vidék a barátunk - Székelyföldi Akadémia CsíkszentmártononA székelyföldi vidékfejlesztésrõl és az új oktatási törvényrõl tartottak elõadást a Székelyföldi Akadémia keretében Csíkszentmártonon május 25-én. A helyi sportkomplexumban Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetõje A vidék a barátunk szlogennel látta el a fenntartható helyi boldogulásról szóló vetített bemutatóját, Ferencz Salamon Alpár fõtanfelügyelõ pedig az új oktatási törvényt ismertette. A megyei tanács azzal a céllal kezdeményezte a Székelyföldi Akadémia rendezvénysorozatot, hogy bevonja a Hargita megyei vidéki értelmiséget a politikai döntéshozatal elõkészítésébe. Az elõadásokra képviselõket, helyi egyházi vezetõket, tanárokat, orvosokat, állatorvosokat, önkormányzati hivatali vezetõket hívnak meg, és lehetõség van a témával kapcsolatos vitára. Gergely András polgármester és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke üdvözölte a hallgatóságot. A megyei tanács elnöke beszédében a saját értékek megõrzésének fontosságát hangsúlyozta, utalva a székely termékek nemzetközi piaci értékesítésére. - Az Európai Unióban fel kell mutatnunk sajátosságainkat, ha részt akarunk venni a régiók közti piaci versenyben - jelentette ki Borboly Csaba. Márton István bemutatta Hargita Megye Tanácsa vidékfejlesztési programját, amely a vidéken élõk támogatását célozza, és felsorolta, milyen területeket karolt fel eddig a megyei tanács: tej- és húsfeldolgozás, pékipar, pálinkafõzés, Székely Konyha Egyesület, alcsíki burgonyatermelõk értékesítési szövetkezete. Márton István ismertette a székely termékek havi vásárának történetét is, továbbá a Cora hipermarket és a CBA áruházlánc magyarországi üzleteiben való székelytermék-értékesítést, akárcsak a megyei tanács által levédett Székely termék és Székelyföldi márkanevet, illetve e védjegyek megszerzésének kritériumait. Ferencz Salamon Alpár fõtanfelügyelõ az új oktatási törvényt részletezte a jelenlévõknek. A hallgatóság a végén fõként ezzel a témával kapcsolatban tett fel kérdéseket. A fõtanfelügyelõ kiemelte az új oktatási törvény kisebbségeknek kedvezõ részeit: a kisebbségi közösséghez tartozó diákok anyanyelvükön tanulhatják a történelmet és a földrajzot, a román nyelvet pedig külön módszertan alapján, az iskolák vezetõtanácsaiban pedig fele arányban a helyi önkormányzat meg a szülõk képviseltethetik magukat, a másik felét alkotnák a pedagógusok. A rendezvényen jelen volt Korodi Attila parlamenti képviselõ, id. Hajdu Gábor volt egészségügyi miniszter és Rafain Zoltán megyei tanácsos is. Erdély,ma 2013. január 12.Nyugati érdeklődés a Székely termék mozgalom irántMeglepődtek a Csíkszeredába érkező külföldi vállalkozók: saját bevallásuk szerint még egy közintézménnyel sem találkoztak, amely akkora szerepet vállalna a helyi kisvállalkozások termékeinek piacra jutásában, mint Hargita Megye Tanácsa. Négy országból (Franciaország, Görögország, Olaszország és Románia) tizenhat fiatal érkezett Tusnádfürdőre, hogy részt vegyen a január 9–12. között megrendezett európai uniós Youth in Action találkozón. A partnerországok mindegyikében megrendezett helyszíni találkozók alkalmával a résztvevők felkutatják a helyi sikeres vállalkozókat célzó programokat, így került a látókörükbe a Székely termék program is, amelyről a Hargita megyei négynapos találkozó keretében január 11-én, pénteken Hargita Megye Tanácsának épületében tájékozódtak. Kelemen Gábor, az európai uniós projektek osztályvezetője (képünkön állva) ismertette Hargita megye sajátosságait, valamint a megyei tanács működését és főbb tevékenységi körét. „Negyven termelő mintegy négyszáz terméke kapta meg az ingyenesen igényelhető védjegyet, amelyet kritériumrendszer alapján egy bizottság hagy jóvá. Élelmiszer- és kézműves-, iparilag előállított, valamint szellemi termékek egyaránt elnyerték a Székely termék minősítést" – emelte ki Kelemen Gábor angol nyelvű, vetítettképes előadásában. A projektvezető a hagyományos vásárok fontosságára is felhívta a hallgatóság figyelmét: „E vásárokon túl különféle turisztikai kiállításokon is népszerűsítjük a mozgalmat, ezt a célt szolgálja a www.szekelytermek.ro honlap is." A találkozón részt vett Márton István, a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének vezetője is, aki a következő nagy lépésnek a Székely termékek bolthálózat kiépítését tartja. Elmondása szerint az első üzlet már február folyamán megnyílhat Csíkszeredában, de tervben van Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is hasonló bolt nyitása. A bemutatót követő kérdések során a résztvevők kiemelték, hogy szinte minden országban van hasonló kezdeményezés, de olyannal még nem találkoztak, hogy egy közintézmény ekkora szerepet vállaljon a helyi kisvállalkozások termékeinek piacra juttatásában s a termékek fejlesztéséhez szükséges tudás átadásában. A vendégek a Székely termék mozgalom legfontosabb értékének nevezték az áruk bio minőségét. Mint elmondták, nagyon oda kell figyelni a minőségre, ezt folyamatosan ellenőrizni kell, és arra is kell vigyázni, hogy a termékellátás folyamatos legyen a fent említett bolthálózatban. A résztvevők ajándékba kaptak egy háromnyelvű ismertető anyagot a Székely termékekről. Maszol.ro, 2013. január 31.Nemet mondanak az új „dézsmára”A mezőgazdasági minisztérium hadat üzent a vidéknek – jelentette ki Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági bizottságának alelnöke a termelőket érintő átalányadó bevezetését kommentálva. Szerinte az intézkedés nemhogy támogatná, hanem elriasztja az embereket az állattenyésztéstől és növénytermesztéstől. A Hargita megyei gazdák tegnap bejelentették: tüntetnek, ha a kormány nem törli el az új adót. A mezőgazdasági minisztérium hadat üzent a vidéknek – jelentette ki Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági bizottságának alelnöke a termelőket érintő átalányadó bevezetését kommentálva. Szerinte az intézkedés nemhogy támogatná, hanem elriasztja az embereket az állattenyésztéstől és növénytermesztéstől. Kelemen: átgondolatlan döntés Annak ellenére, hogy Victor Ponta miniszterelnök hetekkel ezelőtt azt mondta, csökkentik az adókat a mezőgazdaságban, most épp az ellenkezőjét eredményezi a rendelet: a termelési folyamat során többször is megadóztatnák a gazdákat – mutatott rá Kelemen Atilla. „Jelenleg senki nem tudja, miért és mennyit kell adóznia. Előfordulhat például, hogy valakinek van 2000 bikája és 5000 hektár legelője, és nem kell adót fizetnie, mert a csirkékre, tehenekre és bivalyokra kivetették, de a bikákra nem” – fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke. Hozzátette, az ellenérv az volt, hogy a farmerek kapnak támogatást az Európai Uniótól – csakhogy azt az összeget fejlesztésre kapják, segítségként, nem azért, hogy az adót kifizethessék. Kelemen Atilla szerint Maros megyében 28 414 gazda várja a tavaly augusztusban megígért támogatást, de nem kaptak egyetlen lejt sem. „Ha késel az adó befizetésével, akkor kamatot fizetsz. Az állam ez alól miért kivétel? Ha késnek a kifizetésekkel, akkor adjanak több pénzt” – fogalmazott a képviselő, majd ironikusan hozzátette: Bukarestben már nem azt mondják, hogy dögöljön meg a szomszéd kecskéje is, hanem hogy haljon meg a szomszéd, hogy elvegyék a kecskéjét. Tüntetésre készülnek a gazdák Tegnap egyébként a Hargita megyei gazdák a csíkszeredai megyeházán gyűltek össze, hogy megvitassák, milyen eszközökkel léphetnek fel a tevékenységüket sújtó sürgősségi kormányrendelettel bevezetett átalányadók ellen. Az elképzelések szerint a termelők beadványban fogják kérni az átalányadók visszavonását. Amenynyiben kérelmük elutasításra talál, az utcai tiltakozásoktól, útlezárásoktól sem riadnak vissza. „Az adótörvénykönyv módosítása lehetetlenné teszi a gazdálkodást” – fogalmazott Márton István, a Hargita Megye Tanácsa által támogatott vidékfejlesztési egyesület igazgatója. Kifejtette, a gazdák által megfogalmazott javaslatokat petíció formájában eljuttatják az illetékeseknek, és amennyiben egy megadott határidőn belül nem történik előrelépés, tüntetni fognak Hargita megyében, és ha szükséges, Bukarestben is. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) részéről Sebestyén Csaba elnök, MPP-s megyei tanácsos szólalt fel. Véleménye szerint a törvény gazdákat sújtó része „merénylet” a mezőgazdasági ágazat ellen. „Nem kell maszatolni, a kormánytól követelni kell, hogy vonja vissza a dézsmát, az adótörvénykönyv 7. pontját. Nem tűrhető, hogy többszörös adózással sújtsák a termelőt, ráadásul a törvény szakmailag teljesen megalapozatlan” – nyomatékosította Sebestyén. Amint arról beszámoltunk, a bukaresti kabinet sürgősségi kormányrendelettel módosította az adótörvénykönyvet, amelyben csökkentette az adómentesen, saját gazdálkodás céljára használható mezőgazdasági területet és állatállományt. Az intézkedés mintegy 600 ezer gazdát érint. Gáspár Botond, Gyergyai Csaba, Létai Tibor Krónika (Kolozsvár), 2014. július 12.Jód-völgyi apadás (Székelyföld peremén - 2.)Vérében a közösségi élet Trucza Mihályék háza a jódi református templom tőszomszédságában, a Jód-pataka mellett húzódik meg: takaros udvaruk, zöldségeskertjük gondozott, szépen rendezett. Otthonuk is hangulatos, feleségével barátságos, közvetlen, jó kedélyű emberek. Mihály bácsit nemcsak előrehaladott kora, nyolcvannégy esztendeje miatt tisztelik, hanem jó helytörténeti ismeretei miatt is felnéznek rá, a református egyházközség gondnoka is volt. Mária néni tizenhét évesen a háromszéki Dálnokról került Jódra 1953-ban, most hetvennyolcadik évében jár. Az egykori helybeli színjátszócsoport tagjaiként színpadon ismerkedtek meg, túl vannak már aranylakodalmukon, ötvenhét éve házasok, lányuk családjával Marosvásárhelyen él. Trucza Mihály tősgyökeres jódi, 1929. október 6-án született, édesanyja, nagymamája is itt látta meg a napvilágot. Dolgozott erdei és gyári munkásként, volt vasúti forgalmista, majd erdei autós szállítási főnökként ment nyugdíjba. Jódon a fakitermeléshez 12 kilométeres kisvasutat használtak, az már 1962-ben megszűnt, de a keskeny nyomtávú vasúti hálózat a környéken mintegy 80 kilométernyi volt, Ratosnyán 1992-ben számolták fel – jegyzi meg Mihály bácsi. Trucza Mária annak idején sírva maradt Jódon, óvónőnek tanult, szakmáját nyolc évig gyakorolta (akkoriban 30–35 jódi magyar gyermekkel foglalkozott), egy évtizedig háziasszonykodott, majd a helybeli ládagyárban dolgozott. Mihály bácsi azt mondja, magyar időben, 1940–1944 között a diákok nyolcadik osztályos korukig tanulhattak Jódon, akkor a református templom fogadta be az iskolát, s hozzávetőleg nyolcvan tanuló járt oda. De a későbbi évtizedekből is jócskán maradtak kulturális életre utaló emlékei, színjátszó csoportjuk számos darabot mutatott be, a Tavaszi végzet című előadásban harmincnégy helybeli szereplő játszott, de előadták Tamási Áron Énekes madarát is. Tánccsoport is ropta, a falu szakszervezeti könyvtárral rendelkezett, ami aztán a nyolcvanas évek végén megsemmisült. Megszűnt az az élet, az a pezsgés, ami volt, átvették a „nyugati típusú életformát”, az emberek alig találkoznak egymással – összegez. Napjainkban a tiszteletes asszony szervez bálokat, közös énekléseket, tanít színdarabokat fiataloknak, egyetemistáknak – teszi hozzá. Nagy baj, hogy megszűntek a munkahelyek, milyen jó lenne a környéken egy magyar gyár, de nincs semmi – búslakodik Mária néni. Bár a lakosság mintegy hetven százaléka itt még magyar, „apadóban” lévő közösség a jódi, nincs szaporulat, megszűnt a magyar elemi iskola, de a baj ezután következik, mert bezárják a magyar óvodát is, mindezek mellett elég gyakori a vegyes házasság, s az anyákon múlik, milyen érzelműek lesznek a gyermekek – mondja az idős férfi, felesége pedig hozzáfűzi: sajnos nagyon fogyunk, szomorú, de harminc-negyven év múlva itt már nem lesznek magyarok, kihalnak. Pedig „milyen magyar élet volt itt” az ötvenes, hatvanas években – sóhajtja az asszony, miközben a férje azt vallja, „benne volt a véremben a közösségi élet”. Számukra már az is fájdalmas volt, amikor egy korábbi népszámláláson két hiányzó magyaron múlott, hogy községi szinten Ratosnyán a magyarság aránya nem érte el a húsz százalékot. Mutatják a Székely Nemzeti Tanács által kiadott, Székelyföld elképzelt határvonalát tartalmazó térképet, s Mária néni keserűséggel állapítja meg, „nem esünk bele, nem örülünk ennek”, nemcsak Jód és környéke, hanem olyan színmagyar falvak is vonalon kívül maradtak, mint Disznajó, igaz, Mihály bácsi tudomása szerint ez a térség már nem tartozik Székelyföldhöz. Otthonos házukban 1968 óta élnek, szobájukban irodalmi könyvek sorakoznak, a falakon pedig Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész plakettjei díszelegnek. Állandóan hallszik náluk a patakcsobogás, télen a Jód vize befagy, ilyenkor Mihály bácsi szerint „olyan csend van, hogy belé lehet fogódzkodni”. Amikor éppen nem dolgoznak a kertben vagy a ház körül, feleségével beszélgetnek, olvassák a Népújságot, nagyon szeretik, s úgy tudják, a marosvásárhelyi napilap a faluban mindössze három-négy házba jár. Mihály bácsi az udvaron megöleli Mária nénit, s miután elkészül a családi fotó, visszamennek a konyhába, s jókedvűen, békességben römiznek tovább. A temető szomszédságában A jódi temetőben Molnár Klára férje sírját rendezgeti, aztán hazafelé indul. Hetvenhat esztendős, utódnyugdíjas, aki közeli háza udvarán kis kertjét műveli, s mint meséli, maga is betegséggel küzd: hasnyálmirigy-daganata már akkora, mint egy tojás, korábban diónyi volt, műteni nem lehet, s nem tudja, mennyit élhet még, egy évet vagy csak egy felet. Ennek ellenére derűsnek mutatkozik, noha bevallja, olykor egészségi állapota miatt órákig sír. Lánya Sepsiszentgyörgyön él, éppen telefonon hívja, míg a temetőben tartózkodik. Klári néni elmondja, minden második jódi házból kihaltak már, s bizony, nagyon bántja őt, hogy ennyire fogy a magyarság. „Sok a vegyes házasság, megszüntették az iskolát, most az óvoda következik, mi lesz itt a magyar néppel?” Itt nincs más, csak az egyház, nagyon szeretik a református tiszteletest – magyarázza. Elhunyt férje kapcsán megjegyzi, keserű kenyeret eszik már huszonhárom éve, de „nem tudjuk elkerülni azt, ami ránk van mérve”. Családi sírjukon a férje neve mellé az övét is felírták, a sírkőre pedig ráhelyezték kettejük közös, fiatalkori fényképét, így a betegségével küzdő asszony saját arcával is szembenéz, amikor virágot helyez a sírra. A temetővel szemben él Domokos József kisebbik fiával és annak családjával. Az idős, jódi születésű férfi 2012. decemberben veszítette el feleségét nehéz műtét után. Csendes szomorúsággal részletezi a történteket, s felidézi, mielőtt az asszony kórházba került volna, egyszer az ősszel megemlítette neki, „gyertyafüstös az ujjam, meghalok”, ez egy népi hiedelem, úgy látszik, nála bevált. Ötvenhárom évig jól voltak, s ha kinéz az ablakon vagy az udvarról, közelről látja az asszony sírját, amelyet naponta két-három alkalommal is felkeres. Megjegyzi még, március tizenötödikét a templomban ünneplik, hiányzik, hogy erre máshol nincs lehetőség. De a gondok nem húzzák le teljesen. Meséli, református hívőként egész életében rendszeresen járt templomba, a kommunizmus idején sokáig az egyházközség gondnoka volt, ragaszkodott hitéhez. Ezt a faipari vállalat párttitkára annak idején nehezen nyelte le, fenyegette, többször próbálta lebeszélni, hagyjon fel szolgálatával. Nem engedett neki, egyszer aztán, amikor gondnoki ténykedése miatt háborgatta, egy gyűlésen visszavágott, és azt mondta neki: őt, noha a párttitkár elvtárs társadalomra nézve károsnak tartja református elkötelezettségét, soha senki nem látta az út melletti árokban részegen feküdni, mint ahogy ez a párttitkár elvtárssal rendszeresen megtörtént, mi több, a fehérnépek fenekét sem csípkedte, miként ezt a párttitkár elvtárs szintén gyakran megengedte magának... Maga is mosolyog a történtek felidézésén, örül – mint a jódi idős emberek szinte mindenike –, hogy életéről mesélhet. Élet az erdő alatt Kántor Levente életerős fiatalember, családjával a település Jód-völgyi, felső, festői szépségű részében él, egy udvaron lakik özvegy édesapjával, házaikat egymás mellé építették. A harminckilenc esztendős férfi azt mondja, ha eddig nem költözött el Jódról, már ezután sem teszi, nemcsak két kicsi gyermeke s felesége miatt, hanem mert igen sokat dolgozott már otthonukon s annak környékén. Egy erdei forrásból vezette be házába a vizet, mintegy száz méternyi sáncot ásott, házukat folyamatosan alakítja, szépíti, most éppen bővíteni szeretne a konyha mellett, erre hitelt vett fel a bankból. Nem panaszkodik, a ratosnyai állami erdészetnél dolgozik, erdei utak karbantartásával foglalkozik. Több munkával próbálkozott, volt már csendőr Marosvásárhelyen, s bár szép elképzelésekkel vágott neki a katonaéletnek, érdekelte s televíziós élményeiből azt gondolta, „szép és könnyű”, az a valóságban mást jelentett, nem tudta elfogadni, hogy délutánonként bármikor behívhatják, s csak nehezen tudott szabadulni az egyenruhától. Aztán sofőrködött egy építkezési cégnél, s mostani erdei munkáját, miként magát az erdőt is, szereti. Látja, ma már nem ritka, hogy csak vágják a fákat, s helyettük nem ültetnek újakat, ez baj, ráadásul a fenyőcsemetének évekig gondját kell viselni, „az pont olyan, mint a gyermek, húsz év után áll meg saját lábán”. Felesége, Georgeta román anyanyelvű, tíz éve házasok, nagyobbik fia, Cătălin András másodikos, a kisebbik, Márk tizenegy hónapos. Mindkettőjüket reformátusnak keresztelték, s konyhájuk falán láthatóan elfér egymás mellett a református és az ortodox falinaptár. A nagyobbik fiú egy nappal korábban leesett az iskola melletti hintáról, eltörött a sípcsontja. Nehéz éjszakájuk volt, Levente előbb autójával a régeni kórházba vitte, onnan pedig Marosvásárhelyre irányították az ortopédiára. A fiú begipszelt lábbal fekszik az ágyban, nehezen viseli fájdalmait, szülei szinte folyamatosan telefonálnak, egymással románul beszélnek. Mintegy tucatnyi, magukhoz hasonló ifjabb jódi családról tudnak, akik kis gyermeket nevelnek. Kántor Levente azt mondja szórakozási lehetőségeikről, a fiatalok egy ratosnyai fedett uszodába mehetnek gyermekeikkel, a fedett uszodában a kicsik lubickolhatnak, úszhatnak a meleg vízben, a kinti focipályán pedig rúghatják a labdát, szeretnének is egy falusi focicsapatot elindítani. Vágyai egyszerűek, azt szeretné, maradjon meg munkahelye s gyermekeiket tudják becsülettel felnevelni. Az óvoda végnapjai Péntek délelőtt a jódi óvodában csupán három kisgyermek huncutkodik, s mielőtt hazamennének, még megesznek az udvaron egy-egy gyermeknapra ajándékozott fagylaltot. A vegyes, azaz több korosztályú, de magyar nyelvű csoportba tizenegy gyermek jár, köztük román anyanyelvűek is. A nagy többség vegyes családból származik, mindösszesen egy gyermeknek magyar az édesanyja s az édesapja egyaránt. Domokos Ildikó óvónő vázolja, ez az utolsó jódi tanév (2013 őszétől bezárt az óvoda – szerk.), már csak hat gyermek maradt, s annyi nem elég egy önálló csoporthoz, ezért Ratosnyán indítanak egy szintén magyar nyelvű csoportot. Tizenhét éve dolgozik itt pedagógusként, amikor idekerült, még harminchat gyermek volt a jódi csoportban. A templom s az iskola közül Jódon már csak az előbbi maradt, a falu s egyben a környék utolsó magyar intézménye az egyház. A többség, mintegy kétszáz lélek református, félszázan katolikusok. Jódon a református templom melletti parokiális központban gyermekek és felnőttek, fiatalok és idősek számára szervez közösségi programokat Nagy Ferenc református szórványlelkész és felesége, Nagy Edit kántor. A környék több településén szolgáló tiszteletes szerint a jódi helyzet is hasonló más szórványbeli állapotokhoz, azaz esketni, keresztelni alig kell, s az ritka, hogy egy-egy ifjú párból feleség és férj egyaránt magyar anyanyelvű legyen, az elmúlt négy-öt évben erre nem is volt példa. A református templom szomszédságában, a patak bal oldalán lévő kis katolikus templomban kéthetente tart szentmisét Márton István gödemesterházi római katolikus plébános. A két, egymás szomszédságában lévő templomot csupán a Jód pataka választja el, mely rendületlenül csobog, mintha völgyében minden a legnagyobb rendben lenne. Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. július 19.Jód-völgyi apadás (Székelyföld peremén - 3.)Az utolsó magyar bástya A Felső-Maros völgyében élő magyarok egyetlen működő intézménye – utolsó bástyája – a római katolikus és a református egyház. Ebben a térségben, miként máshol is, a magyar nyelvű oktatás folyamatosan háttérbe szorul, így az anyanyelvhasználat családon kívül csak templomokban, gyülekezeti házakban biztosított. A magyar nyelv folyamatos térvesztése egyaránt érint reformátusokat, római katolikusokat, így a térség szórványlelkészei nemcsak lelkipásztori, hanem anyanyelvápolói szolgálatot is ellátnak. Mentik a menthetőt, ameddig tehetik. A kisrégió településein a katolikus hívekről Márton István gödemesterházi plébános gondoskodik. Fiatalos, dinamikus lelkész, aki szerint szórványvidéken jellemző, hogy a lelkipásztor egy-két év szolgálat után általában továbbmegy, s más jön helyette, de ez a gyakori váltás a közösségnek nem jó. Ő maga nyolc esztendeje szegődött a Maros mentére, Maroshévíztől Dédabisztráig teljesít lelki szolgálatot, próbálja összetartani közösségét. Összesen 274 híve van, többségük a három nagyközségben él: százharmincnyolcan Gödemesterházán, nyolcvanan Palotailván, míg ötvennégyen Ratosnyán, illetve Jódon laknak. Feketegödén mindössze hat lélek maradt, ott egy háznál tartja a szentmisét, miközben olykor főznek, ez a „családpasztoráció teljes megélése”, élete egyik legnagyobb élménye. Anyagi problémák mindig voltak, vannak, de „ha az Isten veled van, bármi lehetséges” – vallja a nagykászoni származású pap. Ilyen körülmények között fontos, hogy a lelkész hívei között éljen, ráhangolódva az ő egyszerű életükre, „a lelkipásztorkodásnak a 21. században csak így van esélye, szórványban igen lényeges a személyes kapcsolat, mert ennek megtartó ereje van”. Márton István meséli, Jódról, illetve Ratosnyáról katolikusok mellett reformátusok is jönnek misére és fordítva, hívei református istentiszteletre is elmennek. Általában harminc-harmincöten vesznek részt a szentmisén, köztük hat katolikus gyermek. Itt a református és a katolikus egyház egymást kisegíti, örömteli, magyarázza, hogy a református harangozónő katolikus férjével együtt gondozza templomukat. „Ez az átjárás itt, Jódon és Ratosnyán működik a legjobban – hangsúlyozza –, ez az egyik legjobb dolog, ami nekem örömet okoz, mert figyelünk egymás ünnepeire. Nekem ez jó érzés, mert eljönnek a templomba református és katolikus fiatalok, együtt szervezik ünnepeiket, úgy lehet közösséget építeni, hogy ebben mind a két felekezet részt vesz.” Ezen a vidéken sokkal gyötrelmesebben élnek az emberek – magyarázza Márton István –, mint ott, ahol több termőfölddel rendelkeznek, de ez a helyzet „megtanította ezt a népet túlélni, megpróbálnak mindenből, a legsilányabb dolgokból is kihozni valamit”. Igen nehezen élnek a palotailvai volt fafeldolgozók – Gödemesterházával és Ratosnyával ellentétben ott semmilyen őslakosság nem létezett –, nehezen tudnak valamihez kezdeni. Érdekes tény, és elég nehéz elfogadni, hogy két magyar tömb, a gyergyói és a marosszéki között, Erdély közepén szórványban vagyunk – fejtegeti a plébános. „Istenbe vetett hitünk és vallásunk jelent valamilyen garanciát arra, hogy megtartsuk magyarságunkat.” De minden szempontból küzdeni kell, Gödemesterházán például 2013 őszétől megszűnt a magyar elemi, a kisdiákok Maroshévízen járhatnak iskolába. A hittanóra így arra is jó lehetőség, hogy a gyermekek egymással találkozzanak a plébánián, ott van egy kis könyvtár, de még játékokkal is felszerelték. Nagyobbak számára szombat esténként tart hittanórát, ilyenkor szorgalmazza a felolvasást is, mert otthon nem olvasnak, kijavítja a helytelen beszédet. Szentmiséin gödemesterházi reformátusok is részt vesznek, mi több, vegyes házasságban élőknél előfordul, hogy az ortodox feleségek is eljönnek. Két görögkeleti vallású nő katolikusnak kereszteltette gyermekét, vannak olyan gödemesterházi ortodoxok, akikhez rendszeresen jár házszentelésre, „ha nem megyek, megsértődnek”. Ha eljövünk Székelyföldről szórványvidékre papnak, itt másképp kell magyarnak lenni, „az ottani kabátot le kell vetni” – hangsúlyozza Márton István, hozzátéve, ezeknek az embereknek itt kell élniük, el kell fogadniuk az itteni játékszabályokat. „Hiszem, hogy a mi március tizenötödikénk is olyan értékes, mint ott, ahol kivonulva emlékeznek, itt másképp kell ehhez hozzáállni, hogy ne sértsünk meg más nemzetiségűeket, ne keltsünk konfliktushelyzetet. De ez nem meghunyászkodás, a magunk módján mi is megtartjuk ünnepeinket.” Menedék a gyülekezetnek A patinás, Debreczeni László által tervezett jódi református templom szomszédságában, a Jód-patak jobb oldalán, az erdő mellett, vadregényes környezetben húzódik a Református Parokiális Komplexum. Többfunkciós épület, udvarán sportpálya, játszótér s a lelkészi hivatalon, illetve paplakon kívül közösségi tevékenységeket befogadó helyiségekkel, vendégfogadásra kialakított emeleti szárnnyal is rendelkezik. A létesítmény Nagy Ferenc református lelkipásztor és felesége, Nagy Edit kántor tizennyolc éves jódi szolgálata alatt született, s elképzeléseik szerint az elkövetkező időszakban tovább alakítják, szépítik. A disznajói származású házaspár 1995-ben került Jódra, s holland testvérgyülekezetük javaslatára 2000-ben határozták el, hogy kibővítik az addigi lelkészi hivatalt és lakást, vendégfogadásra is alkalmassá teszik. Elkezdték az építkezést, kialakították a tetőteret, a gyülekezeti termet, a konyhát s vendégházuk 2003-tól működik – magyarázza Nagy Edit. Egyebek mellett azzal is szerencséjük volt, hogy férje ezermester, mindenféle munkálatot elvégzett padlócsempézéstől a villanyhálózat vezetéséig – teszi hozzá. Nyáron negyven-negyvenkét főt fogadnak szobáikban, télen húsz személynek biztosítanak fűtött helyiségekben szállást. Az emeleten társalgót is berendeztek, a folyosóról több mosdó, illetve tusolófülke, illemhely nyílik. A vendéglátással Nagy Edit foglalkozik, hírük „szájról szájra” terjed, nem reklámozzák, ennek ellenére szobáik folyamatosan foglaltak, sokan felkeresik vendégházukat, az őket támogató református holland barátaik mellett érkeztek már Magyarországról, Finnországból, de még Irakból is. Létesítményük közösségi jellegű: Nagy Edit hetente egyszer vallásórát tart két tucat gyermeknek, a nagyobb ifiseket férjével bibliaórára várják. Utóbbiak mintegy húszan vannak, köztük egyetemisták is. A tiszteletes asszony az itteni csendet szereti, nem tudna városban lakni, élete a zene és a gyermekek, ezért színdarabot, néptáncot, énekeket tanít nekik, karácsonykor házról házra járnak énekelni. Vallásórára nemcsak reformátusok, hanem katolikus, mi több, ortodox gyermekek is eljönnek, szép magyar szóra tanítja a 6–14 éveseket, mert többségük „úgy beszél, mint a csángók”, számukra fontos a magyar óra. Kisebbeknek, fiataloknak nyaranta evangelizációs tábort szerveznek, ilyenkor negyven gyermek zsongja be a parokiális központot, helybeliek mellett széplakiak is. Számára az a legfontosabb, hogy magyarul tanítsák őket, kéri tőlük, beszéljenek magyarul, mert a vegyes házasságok miatt erre egyre kevesebb a lehetőségük. A vegyes nemzetiségű családokban a gyermekek magyar nyelvhez való viszonya az anyákon múlik, ha ők román anyanyelvűek, otthon inkább románul beszélnek, s így tanulnak majd tovább az iskolában – magyarázza a kántor. De nem csak fiataloknak nyújtanak szellemi és lelki táplálékot, gondoskodni próbálnak felnőttekről, idősebbekről is: télen bibliaórát tartanak, közösen vallásos filmet néznek, illetve farsangi bált szerveznek, kórusban énekelnek, színdarabot tanulnak, mi több, a nyugdíjasokat még fürdőre is elviszik. Amikor bemutatnak egy-egy színdarabot, zsúfolásig telik a kultúrotthon, utána még mulatságot is tartanak. Ha mi nem hozunk össze valamit, itt nincs semmi – vélekedik Nagy Edit, mindezek ellenére úgy látja, negyven-ötven év múlva Jódon már nem lesznek magyarok. Küzdelem a rozsdával Nagy Ferenc református szórványlelkész tizennyolc évi jódi és környékbeli szolgálat után úgy értékeli, a Felső-Maros menti magyarság helyzete hosszú távon nem túl biztató. Mivel a családok nagy része vegyes nemzetiségű, nincs magyar iskola, a gyermekek magyarság szempontjából „elvesznek”, az egyház az egyedüli intézmény, amely tartja a lelket a magyarságban. Tapasztalata szerint a kiüresedő házakat általában román nemzetiségű városlakók vásárolják meg nyaralónak, akik nem tartanak kapcsolatot sem az egyházzal, sem a közösséggel. Gyülekezete fogy, amikor idekerültek 1995-ben, még 350 magyar református élt, ma már csak 203-an maradtak, nyolcvan százalékuk nyugdíjas. Egyre kevesebb a fiatal, lassan megszűnik a tánccsoport is, bár amikor négy-öt évente szerveztek egy-egy nagyobb kirándulást, akár Hollandiába is, ők mindig felléptek. Vendégházukban vakációzó apró gyermekekkel, ifjabbakkal próbálják pótolni ezt az űrt, ilyenkor nem érzik, hogy hiányoznak közösségükből a fiatalok. „Harminc-negyven év alatt biztosan leapad gyülekezetünk, viszont soha nem veszítjük el a reményt” – vélekedik a szórványlelkész. Szerinte bekövetkezhet változás, ha turizmus vagy más téren befektet egy komolyabb vállalkozó, akkor minden másképpen alakulhatna. Nagy reményeket fűznek az épülő ratosnyai vízi erőműhöz, ott lesz majd egy hatalmas gyűjtőtó, amely lendíthet egyet a vidék idegenforgalmán. „Ez a nagy fogyás nemcsak az elhalálozásnak, hanem a kivándorlásnak is tulajdonítható – hangsúlyozza a lelkész –, Nyugat-Európának talán nincs is olyan országa, ahol ne lenne elszármazottunk. Úgy érzem, nekünk, erdélyi magyaroknak hatalmas betegségünk, hogy amikor honfitársaink kikerülnek Nyugatra, nem úgy gondolkoznak, mint a román atyafiak, akik igyekeznek pénzt spórolni, hazajönni, és valamibe befektetni, magyarjaink inkább arra törekednek, hogy kint minél hamarabb felszívódjanak.” A lelkészi állás Jódon anyagiak miatt nincs veszélyben, a gyülekezet hozzájárulása mellett további bevételi forrást jelent a vendégház, harminchektárnyi erdejükből származó jövedelmüket pedig befektetik az épületbe. Vasárnaponként az egyházközség 15–20 százaléka vesz részt istentiszteleten, amikor a fiatalok hazajönnek, hetvenen is összegyűlnek a templomban. Ratosnyán a községközpontban mintegy félszáz református él, a palotailvai közösség már sokkal kisebb, legkevesebben Dédán (hárman) és Dédabisztrán (öten) maradtak, Szalárdon már kihalt a magyar közösség. Nagy Ferenc azt vallja, sokszor jóval nagyobb a lelki elégtétele egy szórványlelkésznek, mint nagyvárosi kollégájának, az arányokat tekintve ugyanis Jódon jóval többen járnak vasárnaponként templomba, mint egy-egy városi gyülekezetben, előfordul, hogy kis közösségük fele is részt vesz az istentiszteleten. „A mi szolgálatunkban is megvan a sikerélmény – hangsúlyozza –, ugyanakkor a magyar nyelv utolsó bástyája itt a templom, én a magyarság szempontjából úgy tekintek egész Erdélyre, mint egy hatalmas pléhlemezre, amelyet mindenhol kikezdett a rozsda, de legjobban a széleken, a végeken terjed. Pillanatnyilag Erdélyben az egyházak azok a bástyák, amelyek próbálják megakadályozni e rozsda terjedését. Mindenhol fogyunk, de ameddig az érintett településen az egyház tud biztosítani egy lelkészi állást, addig a magyaroknak lesz egy menedékük, egy bástyájuk, ahova húzódjanak és ahonnan erőt kapnak, hogy kitartsanak.” Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 27.Hungarikum a Székely termék? (Hargita megye)A Hargita megyei értéktár összeállítása, az ott fellelhető nemzeti értékek számbavétele a feladata annak a megyei értéktárbizottságnak, amely pénteken ülésezett Csíkszeredában. Az összegyűjtött adatokat felterjesztik a Magyar Értéktárba. A csíkszeredai ülést vezető Márton István, a megyei tanács vidékfejlesztési egyesületének igazgatója, a Hungarikum Bizottság RMDSZ által delegált tagja elmondta, hat kategóriában kell kidolgozni a javaslatokat: agrár- és élelmiszer-gazdaság, természeti és épített környezet, kulturális örökség, egészség és életmód, ipari és műszaki megoldások, sport és turizmus. Ennek megfelelően hat szakbizottság foglalkozik a felleltározással, amelynek tagjai a megyében élő, különböző területeken dolgozó szakemberek. Márton István azt is elmondta, hogy a Székely terméket mint mozgalmat szeretné előterjeszteni a Hungarikum Bizottságban. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke reményét fejezte ki, hogy ezzel a felterjesztéssel erősíthetik a Székely termék-mozgalmat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. május 13.Könyvbemutató GödemesterházánLezárult a "turné" Vasárnap délben Gödemesterházán, a gyönyörűen felújított római katolikus templomban zárult az a könyvbemutató-sorozat, amelyen a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által 2013-ban Ratosnyán szervezett riporttábor "terméseként" megjelent Magyarok az Istenszéke lábánál című kötetet ismertették. Marosvásárhelytől Gyergyóremetéig tizenegy helységbe hívták meg az alkotókat: templomba, művelődési otthonba, közösségi házba, sőt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre is. A hétvégén Márton István plébános volt a házigazda, aki a Maros völgyében teljesít szórványszolgálatot. Azon munkálkodik, hogy összetartsa a maroknyi magyar közösséget. A misére, mint mondta, nemcsak katolikusok, hanem reformátusok, sőt ortodoxok is járnak, azok a magyarok vagy vegyes családban élők, akik szükségét érzik annak, hogy egy közösséghez tartozzanak. A rövid misét követően a zsúfolásig megtelt templomban ismertették a Felső-Maros mentéről (Marosvécs és Maroshévíz közötti régió) készült kötetet, amelyben több riportban is a plébános munkájáról, a gödemesterházi magyarokról, a borvíztöltőről és a kőfejtőről esik szó. A gödemesterházi találkozón jelen volt Bodolai Gyöngyi, aki a könyvben Magyaróról és Fickóról írt, Bajna György gyergyószentmiklósi újságíró, aki a magyarói és disznajói kulturális élettel foglalkozott, illetve a ratosnyai hitélet múltját kutatta, Bögözi Attila, aki a gödemesterházi riportokat írta, Vajda György, aki a funtineli boszorkány nyomába eredt, illetve a Wass Albert-emlékállítás kálváriáját követte nyomon és a marosvécsi kastély visszaszolgáltatását, valamint Szucher Ervin, a kötet szerkesztője, aki Márton István plébánosnak köszönhetően a magyarság végvárának őrizőiről írt. Az újságírók elmondták, lezárult egy sorozat, hiszen majdnem minden településre eljutottak. Nagyon hasznos "turné" volt, számos visszajelzés érkezett a kötetből kimaradt érdekesebbnél érdekesebb dolgokról, sőt már egy következő régió és egy új kötet témája is körvonalazódott. Valószínű idén az erdélyi kisebbségi együttélés lesz a könyv irányvonala, olyan vidéken, ahol a történelem során egykor magyarok, később szászok, ma pedig románok és romák élnek többségben. (A megjelent kötetről a szerkesztőségben érdeklődhetnek az olvasók.) – Szükség van a visszajelzésekre, a segítségre, hiszen nemcsak a kötetben nyilatkozók, hanem sokan mások is mellénk álltak, segítettek jó szóval, szállással, ötletekkel, amit nagyon szépen köszönünk. A kötet valójában a riport eszközeivel úgy rögzíti a jelent, hogy megőrzi a jövőnek. Két gödemesterházi riportalanyom nincs már sajnos közöttünk, az általuk a gödemesterházi múltról elmondottakat talán a 24. órában sikerült rögzítenünk, ezért is fontosak számunkra az ilyen riportkötetek. Sőt, amit az anyagok felvételekor, 2013-ban leírtunk, az is valamikor majd kordokumentumnak számít. Mi folytatjuk a munkát! – mondta a könyvbemutató után Szucher Ervin szerkesztő. (erdélyi) Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 8.„Felsőbb utasításra vettük le”Nemzeti szimbólumunk, a magyar zászló megvonása a Nagyváradi Bazilikából… Bazilikánkban – vasárnaponként –, a reggeli nyolcas misén szoktam részt venni, egy kényelmes karosszékben. Közel a hátsó bejárathoz, a gyóntatószékhez, épp a szószék lábának tövében. Rálátással az általam nagyon tisztelt Szent László király oltárra. Imáimat itt mondom. Családomért, barátaimért eltávozottakért, a székesegyházbeli egykori énekes-zenész kollégáimért, nemzetemért. De ugyanitt, mondtam imát a nemrég elhunyt xenofób és rasszista Cornel Vadim Tudorért is, aki nagyon nem szerette a magyarokat. Gondolva arra, hátha könnyebben megmenekül a gyehenna tűzéből… Általában a templomi csöndben, végignézem az általam nagyon kedvelt freskókat, szobrokat, a főoltárt. Minap, ahogy tekintettemmel Szent László királyunk oltárához érek, valami hiányérzet fog rajtam erőt… Még jobban meresztem a szemem, hisz föltűnik Várad-alapító szent királyunk oltára mellőli hiány. Ugyanis, nemzeti zászlónk nélkül maradt… Mivel, a remény hal meg utoljára – mondjuk -, reménykedtem abban, csupán mosásra vitték… Eljött az elkövetkezendő vasárnapi mise, s a nemzeti színű lobogónk, továbbra sincs… A sekrestyében érdeklődtem „Felsőbb utasításra vettük le…”– mondta a sekrestyés. Féltve állását, nem megnevezve a tettest, részletezve a történteket, nem magyarázkodott! Ez templom… Mosolyogva próbált meggyőzni a zászló hiányáról… De Szent László, magyar népünk királya, városunk alapítója volt, így mindenkor megilleti – mondtam. Templomainkban, Partiumban, Erdélyben sok helyen, még csángó testvéreinknél is előfordul a magyar zászló. Mi is lehet ezzel a baj? Szimbólumainkat használhatjuk, akár templomainkban, akár másutt, hisz ez a demokrácia vívmánya – gondoltam. Az úton hazafelé, – a „felsőbb utasítótól” felkavartan –, gróf Széchenyi Miklós nagyváradi püspökünkre emlékeztem. Ugyanis, ő volt az, aki sokszor kifakadt „a felsőbbek”, sőt, még a Vatikán politikája ellen is… Mint ismeretes, Széchenyi – anno –, az I világháborút lezáró trianoni békediktátum után mély fájdalommal tapasztalja a Szentszék engedékeny politikáját, a Magyarország testéből részesedett új államokkal szemben… Nemzetünk, államiságunk ezeréves katolikus múltjával mit sem törődve, egymás után olyan intézkedéseket hozott, amelyek az új államoknak megfeleltek. „Itt az ideje, hogy a magyar püspöki kar többé nem a hódolat letompított hangján, hanem nyílt és sértett önérzettel beszéljen a felsőbb utasítókkal!”– mondta. A nagy magyar érzelmű püspök, történelmi család sarja javasolta, hogy semmiféle „új egyházmegyei rendezésbe ne menjenek bele!” Helyesen látta azt is, Rómának fontosabb az egyház befolyásának növelése az ortodoxia felé, mint az amúgy is hűségesek megtartása. A mában, szintén – „felsőbb utasításra”, csupán nemzeti szimbólumunk negligálása, megvonása történt. A Szent László oltár mellől… Köztudott ugyan, így ne felejtsük azt a tényt sem, a két világháború között Zitzmann Ferenc székesegyházunkat, át akarta játszani a görög katolikusoknak. Ezért ő Debrecenben börtönbe is került… Az idő nagyúr. Így- úgy, de felforgat mindent…És: mondtam már imát a nemrég elhunyt xenofób és rasszista Cornel Vadim Tudorért is, aki nagyon nem szerette a magyarokat. Ma már, oda jutottam, a „felsőbb utasítóért” is imádkozom… Hátha a ráció vesz rajta erőt! Ne kételkedjünk? Márton István erdon.ro 2016. április 28.Tizenkét új érték került be az Erdélyi Magyar Értéktárba41 javasolt értékről döntött szerdai ülésén az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság (EMÉB). Ebből 12 került az Erdélyi Magyar Értéktárba, 24 pedig a megyei, területi vagy helyi értéktárakba – számolt be csütörtöki hírlevelében az RMDSZ. E szerint az Erdélyi Magyar Értéktárt gazdagítja ezentúl a nagybányai művésztelep és festőiskola, a szatmárnémeti Pannónia (Dacia) szálló, a mikházi ferences templom és kolostor, a Nyárádmente népi építészete, Farkas Péter életműve, a medgyesi ferences templom és kolostor, a Vörös szakadék, a Néra völgye az Ördög tavával, az ákosi református templom, a szatmárnémeti püspöki palota és gyűjteménye, Szabédi László életműve, valamint a havadtői régi temető különleges síremlékeivel. Rendkívül fontos odafigyelnünk kultúránk ápolására és átörökítésére, hiszen csakis addig a pillanatig vagyunk élő közösség, ameddig értékeinket megőrizzük és gyarapítjuk. Kultúránk, örökségünk egyben a magyarságunkat is jelenti, ápolásával pedig identitásunkat is védjük. Nem engedhetjük, hogy az identitástudatunk nyújtotta biztonságérzetünk megrendüljön. Ehhez is hozzájárul az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság munkája, amellyel az erdélyi magyar értékeket védjük” – jelentette ki az ülést követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Az EMÉB tavaly novemberben alakult Kolozsváron az RMDSZ kezdeményezésére, működése első hónapjában pedig 84 értéket terjesztettek fel az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyből 25 erdélyi és 58 tájegységi jelentőségűt el is fogadott a Bizottság. A meghatározott érték-kategóriák területei az épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás. Az EMÉB tagjai olyan civil szervezetek képviselői, akik Erdély-szerte az említett szakterületen fejtik ki tevékenységüket. A Transylvania Trust Alapítványt Hegedüs Csilla, az Élő Erdély Egyesületet Boda Szabolcs elnök, az Erdélyi Kárpát-Egyesületet Kovács Lehel István elnök, a Székely Terméket Márton István, a Hargita megyei Vidékfejlesztési Egyesület vezetője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét Muhi Sándor, az Erdélyi Magyar Néppártot Nagy József Barna, a Szent László Egyesület elnöke, a Kriza János Néprajzi Társaságot dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató akadémikus, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét Sebestyén Csaba elnök, az Erdélyi Múzeum Egyesületet dr. Sipos Gábor elnök, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet dr. Szémán Péter elnök, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot pedig Dukrét Géza képviselik. maszol.ro 2016. május 22.A Hagyományos Termékek Vására 6. évfordulóját ünnepelték CsíkszeredábanKülönleges alkalom volt a május 21-i csíkszeredai Hagyományos Termékek Kiállítása és Vására, hiszen a megyeközpontban szervezett vásárok 6. évfordulóját ünnepelték a szervezők, a termelők és a vásárlók. A Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Agrárkamara szervezésében, valamint a Hargita Megyei Vidékfejlesztési Egyesület segítségével zajló vásárok sikerét közkedveltségük és a kezdeményezés székelyföldi terjeszkedése bizonyítja. A vásáron jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Becze István megyei tanácsos, a megyei tanács vidékfejlesztési bizottságának elnöke. De kilátogatott Tófalvi Éva sportoló is, aki kitartó munkájának köszönhetően haladt a pályáján, és példakép az élet minden területén, a mezőgazdaságban dolgozóknak is. A jubileumi vásár jó hangulatát már kezdetben biztosította a karcfalvi fúvószenekar, majd Borboly Csaba köszöntötte a jelenlevőket, köztük Kelemen Hunort is. A megyeelnök elmondta, hatodik évfordulójához érkezett Csíkszeredában a minden hónap harmadik szombatján megtartott vásár, és bízik benne, hogy közös erőfeszítéssel a rendezvény megéri a nagykorúságot. A vásár kiváló alkalom arra, hogy egészséges élelmiszereket és jó minőségű kézműves termékeket szerezzünk be, tette hozzá, illetve megköszönte a vásárlók bizalmát. Egy-egy alkalommal körülbelül hatvan termelő kínálja portékáit, akik Csík, Gyergyó, Udvarhely térségéből, Háromszékről, és alkalmanként Maros megyéből érkeznek. – Ezek a termékek legjobb nagyköveteink. Már eljutottak Bukarestbe, Brüsszelbe, és azt hirdetik, hogy Székelyföldön tehetős emberek élnek, akikkel érdemes együttműködni – fogalmazott Borboly Csaba. A megyeelnök azt is elmondta, hogy fontos a tudatos vásárlói szokások kialakítása, jólétünket a hagyományos, egészséges élelmiszerek biztosítják. Áldozatos munkájukért köszönetet mondott a Hargita Megyei Agrárkamara és Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesülete munkatársainak, majd egy közös fotóra hívta őket. Borboly Csaba felelevenítette a vásár szervezésének kezdeti nehézségeit, de mint mondta, a mostani eredmények azt bizonyítják, hogy a hittel és erővel végzett munka meghozza gyümölcsét. A jövőre nézve is erre biztatta kollégáit, illetve azt kérte a vásárlóktól, hogy tüntessék ki bizalmukkal a termelőket, hozzák el vendégeiket is a vásárokra. Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész a termelők nevében mondott köszönetet a szervezőknek. Mint mondta, minden alkalom öröm számukra, és nemcsak fizikai értékeket hoznak, hanem azt a szeretetet is, amivel termékeiket készítik. Számukra a sikert a vásárlók elégedettsége jelenti. A vásárokon az egészséges termékek mellett lelki táplálékot is kapunk, mondta, a közösséghez tartozás büszkeségét. Továbbá ezeknek a vásároknak az a nagyon fontos üzenetük, hogy a földből ma is ugyanúgy meg lehet élni, mint ezer évvel ezelőtt, és itthon kell keressék a fiatalok is a boldogulást, mert külföldön számunkra csak keserűség terem, mondta a lelkész. Végül úgy fogalmazott: Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Agrárkamara és Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének egyedülálló kezdeményezése jó lépés az alapok megteremtéséhez, amely a jövőben erős családi vállalkozásokon alapuló közösséget eredményezhet. A beszédek után Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének vezetője kóstolásra hívott mindenkit, ahol tejtermékeket, húsféléket és pityókás kenyeret kínáltak. Meg lehetett kóstolni többek között a szépvízi tejfeldolgozó termékeit, sajtjait, amelyekre nagyon büszkék, mondta Borboly Csaba, hiszen több mint száz családnak biztosít jövedelmet. Az ünnepi vásáron Borboly Csaba és Kelemen Hunor emléklapot nyújtottak át a termelőknek. Az RMDSZ elnöke egyenként elbeszélgetett a termelőkkel, sokuktól vásárolt, és elmondta, büszke a termelőkre és bizakodó a Székely termékek és a vásárok ügyében. A vásár időtartama alatt a jó hangulatot kulturális műsor biztosította, néptáncelőadásokat tekinthettek meg a vásárlók, illetve többször felcsendültek a karcfalvi fúvósok által játszott dallamok. Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata Erdély.ma 2016. július 25.Székelyföldi megyék együttműködéseMegalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság Megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a három Székelyföldi megye – Hargita, Kovászna és Maros – együttműködésével. Az idei helyhatósági választások eredményeit a három megye sikeres találkozásának, a munka kezdetének nevezte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Mint mondta: fontos az értékek feltárása, illetve a Székelyföldi megyéket összehangoló bizottság munkájának kezdete. A Székelyföldi Értéktár céljáról Tusnádfürdőn beszélgetett pénteken, július 22-én délután Borboly Csaba, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferenc, Maros megye Tanácsának elnöke és Zalai Mihály, a magyarországi Békés Megye Önkormányzatának elnöke. Tamás Sándor úgy fogalmazott: új fejezet kezdődik a Székelyföldi együttműködésben azáltal, hogy az Erdélyi Értéktár mintájára megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság. Borboly Csaba a beszélgetésen felelevenítette a Székely termék mozgalom 2009-es kezdeteit. Mint mondta, "Magyarországon azután született meg a hungarikumtörvény, amely a kérdés továbbgondolását generálta nálunk is". 2012-ben a megalakult Hungarikum Bizottságba az RMDSZ – a MÁÉRT tagjaként – delegálta Márton Istvánt, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének elnökét. 2013-ban megalakult a Hargita Megyei Értéktár Bizottság 15 taggal, amely hat szakterületen kezdte el az értékek feltárását: agrártermék és élelmiszer, természeti és épített örökség, kulturális örökség, egészség és életmód, ipari és műszaki megoldások, illetve sport és turizmus. "Jelenleg egy Európai Uniós projektnek köszönhetően, amelyben partner Hargita megye, 210 ezer eurót tudnak az értéktár fejlesztésére fordítani" – ismertette Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: fontosnak tartják a magyarországi testvérmegyékkel való együttműködést, amelyért köszönetet mondott, hiszen a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása része a Békés megyével való közös pályázatnak. Péter Ferenc szintén a közös munka fontosságát hangsúlyozta, főként Maros megyere nézve, ahol, mint mondta: még erősebb az asszimiláció, mint a másik két Székelyföldi megyében. Zalai Mihály a Békés Megyei Értéktárat mutatta be a jelenlevőknek, illetve az értékek kapcsán elinduló építő jellegű viták fontosságát és tanító jellegét hangsúlyozta. Továbbá az értéktárnak közösségépítő és gazdaságfejlesztő jellege is van – tette hozzá. A Székelyföldi megyék javaslatokat is tettek a Székelyföldi Értéktárba, a Hargita megyeiek a székelyderzsi unitárius templomot és a Csíkszeredai Mikó-várat javasolták. A három megye 4-4 személyt nevezett ki a megalakult bizottságba, amelynek elnöke Szőcs Zsuzsa lett. Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 30.Megyék közti fejlesztési elképzelésekre van szükségAz elmúlt héten Csíkszeredában a megyeháza gyűléstermében került sor a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF) székelyföldi regionális ülésére. Az eseményen a gazdaszervezetek képviselői mellett önkormányzati, agráradminisztrációs hivatalosságok, politikusok, a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megbízottjai vettek részt, jelen volt Lázár Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja is. A háromszéki gazdatársadalmat az agrárigazgatóság, a Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesülete és a Zágoni Gazdák Egyesületének küldöttei képviselték. A jelenlévőket Márton István, Hargita megye tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója köszöntötte, majd Borboly Csaba, a megyeháza vezetője vette át a szót. Kiemelte: az NAK-nak köszönhetően magasabb szintű párbeszéd alakulhatott ki a gazdák és az érdekelt intézmények között. Hargita megye tanácsa a kis- és közepes gazdaságok támogatására fektet hangsúlyt. Pénzt juttat eszközök vásárlására, de ha az egyes ágazatok képviselői összefognak, magyarországi támogatások lehívására is van kilátás – mondta. Fel kell készülni a 2018-tól esedékes támogatások fogadására, ehhez a székelyföldi megyék összefogására van szükség, közös fejlesztési programokat, megyék közötti áthidaló elképzeléseket kell kidolgozni – részletezte. Koós Edit, az NAK megbízottja, aki megfigyelői státusban vett részt az ülésen, úgy értékelte, a fórum jó alkalmat teremt a regionális mezőgazdasági kérdések megvitatására. Van miről tárgyalni, minél több hasonló gyűlést kell szervezni – értékelte. Sebestyén Csaba Hargita megyei RMDSZ-es képviselő, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagja kifejtette: meg kell próbálni olyan közös agrárpolitika megalkotását, amely hasznos lehet a kis- és közepes gazdák számára, mert a román kormány hangsúlyosan a nagy gazdaságokat támogatja. A KEF-nek a maga során tovább kellene lépnie, megoldásokat keresnie a közös gondok orvoslására. Változások várhatóak a Közös Agrárpolitika terén, de a támogatások nem fognak teljesen leépülni (korábban Borboly Csaba azt mondta, fel kell készülni a támogatások felszámolására). Lehetetlen a támogatások teljes felszámolása, hiszen ezt követően az élelmiszerek megfizethetetlenek lennének. Pályázati pénzek 2020 után is lesznek, de ezek a vidék- és közösségfejlesztést fogják célozni, nem termelői támogatások formájában lesznek lehívhatóak – magyarázta. Lázár Zoltán kilátásba helyezte, hogy a székelyföldi gazdák számára utazási lehetőséget biztosítanának a szeptember 20-án Budapesten megnyíló Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra és Vásárra, valamint az azt megelőző szakmai napra. Ugyanakkor a hagyományos termékek készítőinek támogatást biztosítanak a vásáron való részvételre. Kiemelte: azon dolgoznak, hogy a Kárpát-medencei magyar gazdák számára elérhető legyen az NAK pártoló tagsági minősége. A tagsági kártya a gazdasági szempontból való összetartozás jelképe lesz – fogalmazott. A gyűlésen bemutatkoztak, ismertették tevékenységüket a részt vevő gazdaszervezetek, majd sor került a KEF regionális bizottsága, a székelyföldi területi képviselők megválasztására. Egységes szavazattal egyéves mandátummal bízták meg Márton Istvánt, Csomós Attilát és Bokor Gábort. Ők képviselik a székelyföldi gazdatársadalmat a KEF plenáris ülésén, amelyre októberben kerül sor. Azt még nem szögezték le, hogy a Kárpát-medence melyik országában zajlik majd az ülés. Csomós Attila, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros megyei szervezetének elnöke meghívására a KEF székelyföldi regionális ülésének következő helyszíne Mikháza a szeptember 2–3-án sorra kerülő gazdanapok alkalmával. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 1.Fogyatkozó szórványközösségMagyar óvodából múzeum A magyarói születésű Nagy Ferenc lelkipásztor és felesége, Edit 1995-ben került a jódtelepi református gyülekezethez. A lelkész nemcsak a községben, hanem a Felső- Maros mente (Maros völgye) településein is szórványszolgálatot végez, vagy mondhatnánk: őrzi az utolsó bástyát. Feleségével együtt, aki kántor is, nemcsak lelki szolgálatot végeznek, hanem minden igyekezetükkel azon vannak, hogy egybetartsák a jódtelepi magyarokat, hiszen ez a legnagyobb Maros-völgyi magyar közösség. Sajnos, a „szórványátok” nem kíméli ezt a vidéket sem – számol be lapunknak a lelkész –, az utóbbi években igen nagy apadás tapasztalható. Jelenleg, a nyilvántartás szerint, 178 gyülekezeti tag van Ratosnyán, ebből 50-en külföldön tartózkodnak, köztük olyanok is, akik férjhez mentek egyiptomi, német, francia állampolgárokhoz, ők már nem térnek vissza. Nemsokára olyan gyereket keresztel a lelkész, akinek szülei Németországban élnek, hazajönnek keresztelőt tartani, de másnap már vissza is utaznak. S míg korábban a fiatalok körében sikerült tánc- és színjátszó csoportot indítani és működtetni, ezek mára megszűntek. Működik még az ifjúsági énekkar és ifjúsági biblia órákat is tartanak, de egyre kevesebb a résztvevő. Korábban minden egyházi ünnepen és világi bálokon volt műsor, most nincs akivel megtartani ezeket – mondja a lelkész, majd előveszi a regisztert, és sorolja: Szalárdon megszűnt a gyülekezet, van még néhány magyar, de hitüket feladták, átpártoltak az ortodoxokhoz. Dédán a parókia átvételekor hét református volt, maradt egy. Dédabisztrát 18 személlyel vette át, most négyen vannak. Galonyán három református van a nyilvántartásban, Palotailván 1995- ben 157 lélek volt, most 30. Ez utóbbi oka az, hogy a rendszerváltás előtt különböző, leginkább székelyföldi vidékekről telepítettek ide munkaerőt, majd miután megszűntek a munkahelyek, nyugdíjba mentek a volt alkalmazottak, aki tehette, hazaköltözött. Csak azok maradtak, akiknek nem volt hova menniük – magyarázza. Sajnos, Márton István gödemesterházi plébános, aki nagyon összefogta az ottani magyar közösséget, nemrég plébániát váltott, és ezt is megérzi a közösség. Ami az egyházi eseményeket illeti, évente egy-két esketés van (többnyire vegyes házasságból) és alig egy keresztelő. 2015-ben hat, 2016-ban két, 2017-ben egy esküvő volt. Az utóbbi esetén mindketten magyarok, azonban a vőlegény falujába, Magyaróra költözik az ifjú pár – mondja a pap, majd elszomorító esetet említ. Egy magyar család hazaköltözött Palotailvára Magyarországról, ahol vendégmunkásként dolgoztak. Kislányuk ott született, ötéves lehetett, amikor visszajöttek, így az volt a legnagyobb gondjuk, hogy nem tudott románul. „Ma ha magyarul szólok hozzá, románul felel, elfelejtette az anyanyelvét” – mondja a pap. A tehetséges kislány egy marosvásárhelyi középiskolába jár, de már nem beszél magyarul, mert más közegben nőtt fel. A temetések száma viszont nőtt. 2009-ben kilenc, 2010-ben hat, 2011-ben négy, 2012-ben tizenhárom, 2013-ban öt, 2014-ben nyolc, 2015-ben hét, az idén már négy volt. A tiszteletes szerint az elsorvadást felgyorsította, hogy megszűnt a magyar nyelvű óvoda és I-IV. osztály. Az idén is lett volna egy óvodai csoportra való gyerek, de a tan- ügyben dolgozóknak nem volt érdekük „összeszedni őket”. Az óvónőnek nem volt címzetes állása, a tanító bácsinak pedig kényelmesebb, ha a községközponti iskolában románul tanít – mondja Nagy Ferenc. Ezért üresen maradt a jódtelepi óvoda- és iskolaépület. – Beszéltem a polgármesterrel, hogy valamiképpen hasznosítani kellene az épületet, azt javasoltam, hogy rendezzünk be falumúzeumot. Nekünk is van egy kis néprajzi gyűjteményünk, jó volna bemutatni a mai nemzedéknek, hogy eleik miként dolgoztak a Maros völgyében. Azt sem tudják, hogyan faragtak ki egy gerendát, miként készül a zsindely, de még arról sincs tudomásuk, hogy hajdanában tutajokkal szállították a fát a Maroson. A polgármester nem zárkózott el az ötlet megvalósítása elől. Azt is megtudtuk, hogy a tavaly felújított jódtelepi kultúrotthont sem igazán használják. Amikor volt tánc- és színjátszó csoport, volt élet benne, de sajnos nincs utánpótlás, nincs aki megtöltse élettel a művelődési házat. Nagy ritkán, évente egyszer tor megtartására használják – mondja a pap. Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-29
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
